2024. március 29. péntek
Aguszta napja van

GYÁSZHÍR

2018-06-13 23:41:12
 


 


GYÁSZHÍR

Ismét egy szomorú hír! Ismét egy nagyszerű EMBERT barátot, lovasbarátot ragadott el az alattomos, gyógyíthatatlan kór, családja köréből és a lovas társadalom soraiból.

KONFÁR JÁNOS Jakabszállás korábbi alpolgármestere, a Jakabszállási Lovas Egyesület alapító elnöke, a gyönyörű jakabszállási fogathajtó pálya, az akadályhajtó versenyek megálmodója és fáradhatatlan szervezője, motorja, korábbi aktív fogathajtó  63 esztendősen távozott közülünk.

Köztiszteletnek, közmegbecsülésnek örvendett, a család, a település és a lovas barátok szeretete vette körül az utóbbi nehéz hónapokban is.

Ha pünkösd vasárnap, akkor Jakabszállás, fogathajtó verseny és közös ünneplés Konfár Jani bácsi – mert így tisztelték, tisztelik aprók és nagyok – családja és számtalan barátja, tisztelője és segítői szervezésében! Évek óta tudták ezt a Felvidéki lovas barátok is akik velünk együtt ünnepeltek! Tavaly volt a versenyek 10. éves jubileuma. Az évtized alatt a Konfár család mindig csak adott, fáradságot, munkát és pénzt nem kímélve látta vendégül a lovas barátokat, arra is gondosan odafigyelve, hogy a jakabszállási versenyekről egyetlen versenyző sem távozzék ajándék, az adott verseny emléke nélkül. Jani bácsi arra is mindig ügyelt, hogy a versenyeken lévő apróságok is jól érezzék magukat, amíg a felnőttek a fogatsport szépségeiben gyönyörködnek.

Két éve támadta meg az alattomos kór, bár erős szervezete és élni akarása hatalmas csatákat nyert a betegséggel szemben, míg végül életének hatvannegyedik esztendejében elragadta közülünk!

János! Emlékedet megőrizzük!

Isten veled, nyugodj békében!

Kecskemét, 2018.június 13.

Kurdics Mihály

Mondok József a fogathajtó szakág elnöke megnyugvást kíván a gyászoló családnak és tisztelettel kéri a fogathajtó társadalom tagjait, hogy vegyenek részt Konfár János temetésén (időpontot későbbiekben közzétesszük).

 
http://www.fei.org/http://www.lovasszovetseg.huwww.fogatsport.huwww.horze.huwww.tanyacsarda.huwww.fogathirek.huwww.soonfoto.huhttp://www.lovasok.hu/index.php?i=45497http://www.hippoevent.athttp://www.hoefnet.nl/http://www.kovatselektronika.hu/www.fogathajtas.ro
 
 
© ELSŐ MAGYAR PÓNIFOGATHAJTÓ EGYESÜLET
www.ponifogat.hu