A hucul ló *

Származása, eredete
A Kárpátokban, a Tisza, a Prut, a Cseremosz, a Borodina forrásvidéké,Bukovina,Galeicia, Magyarország határterületén élő hucul nép kezén kialakult,jól jellemezhető primitív lófajta.A fajta nevét az eredetileg használó népcsoport nevéről kapta.Több évszázados múltú fajta ez,hiszen 1876-ban már azt írták róla,hogy bátran húzza terhét a meredek hegyoldal ösvényein, biztosan lépked a szakadékot áthidaló pallón,és vígan üget a vadregényes tölgyesek és fenyvesek hűvös útjain.
Egy másutt elő nem forduló hegyi lóról az 1603-ban megjelent lótenyésztéssel foglalkozó könyv is említést tesz. A hegyi környezetben végzett folytonos munka, a rendkívül hideg télben és forró nyárban több mint 2000 méter magasságban való állandó szabadtartás,a nagyon is szerény takarmányozás, az a bánásmód,amellyel minden primitív kultúrájú lovas nép bánik a maga lovával, roppant igénytelen,hihetetlen ellenálló típust alakított ki. A fajtának 1792-ben már ménese volt Radautzon, illetve Lucsinán. 
Ennek feloszlatását követően 1876-ban ismét ménese létesült Radautzon. Évszázadokon át a fajtában számos mén fedezett, de az 1800-as évek végétől 
számíthatjuk a tudatos tenyésztéstechnikán, törzskönyvi nyilvántartáson 
alapuló tenyésztést. Ezt támasztják alá a fajtában kialakult vonalak, amelyek 
a HUZUL INTERNATIONAL FEDERATION által is elfogadottak és állásfoglalása szerint 
újabb geneológiai vonalak alapítása nem indokolt, viszont mindegyik fenntartása 
kívánatos.
A fajtának az ismert 7 geneológiai vonala az alábbi:

Tenyésztő szervezete: A fajtát tradicionálisan tenyésztő országok mindegyikében 
létezik tenyésztőszervezete, amely a fajta fenntartásáért felelős. 
Az 1990-es évek közepén Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Magyarország 
és Ausztria létrehozta a fajta nemzetközi szervezetét, HUZUL INTERNATIONAL 
FEDERATION néven.
Magyarországon a fajta fenntartásával a Póni és Kislótenyésztők Országos Egyesülete 
van megbízva.

Fenotípusa
Külleme
A hucul ló összbenyomásában és életmódjában is minden fajtától különböző, 
egyedülálló fajta. A kultúrfajtákhoz szokott szemű ember meglepőnek találja a 
hucul lovat, mint a primitív fajták máig megmaradt képviselőjét.
Primitív fajtajellege megnyilvánul apró termetében, gyakran nehéz, mégis szép alakú 
csontos fejében, húsos pofáiban, igénytelenségében ellenállóképességében.
Kicsisége ellenére sem kelti csökött ló benyomását. A hucul feje aránylag nagy, azonban hossza, a durva csontozata, pofaszélessége és a 
test tömzsisége miatt nem feltűnő. Az orrhát oldalnézetben a homlokmélyedés utáni, 
első részében egyenes vonalú, aztán kis nyeregszerű mélyedés látható, majd 
a felsőajakig domború vonalú. A pofán a rágóizmok jól fejlettek. Elülnézetben 
nagy szélessége, oldalnézetben a jól izmolt pofák hatalmas felülete teszi 
durvává a fej alsó oldalát, amely a fej felső oldalának igen nemes és száraz 
vonalaival együtt olyan jellegzetességet ad a huculnak, amelyet más fajtáknál 
nem találhatunk. A középhosszú, gyakran hosszú nyaka vastag, széles és izmos, a tarkótól a marig 
széles egyenes vonalú. A bőséges üstök és sörény dús, vastag szálú a csikóknál 
hosszú ideig felálló. Gyakran elfedi a szemeket, a homlokot és a mart. A mar rendkívül széles, lapos, és izmosan párnázott. Emiatt alacsonyabbnak tűnik 
mint a valóságos mérete.
A hát feltűnően hosszú és széles. A far túlnőtt, amelyik a törzs hosszához képest 
rövid és lejtős, de széles és izmos. A farok töve mély, néha tűzött. A vállak szélesek, meredek lapockák jellemzik. A szügy és a mellkas széles, igen mély, 
és nagyban hozzájárul a hucul testalkatának zömökségéhez. A mellkast dongás 
bordák és álbordák zárják. Lapos bordájú hucul ló nincs. A mély törzs és a mellkas rövid lábakon nyugszik. A lábak erősek, az alkar és a 
combcsont terjedelmes izomzattal borított. Az izületek jól fejlettek.
A szár száraz, inas, a csüd vastag, szintén száraz.
A paták kicsinyek, jól formázottak, patkolás nélkül is igen ellenállóak. Az állat teher nélkül kissé aláállított. A tág, vagy a szűk állás ritka. Lépése, ügetése rövid, nem haladós. Vágtája jó, hátsó lábain könnyen emeli testét, 
sőt jól is ugrik.

Méretei
A kancák jellemző méretei
131-142 cm bottal mért marmagasság
140-150 cm szalaggal mért marmagasság
160-170 cm övméret
16-18,5 cm szárkörméret

A mének jellemző méretei 
133- 145 cm bottal mért marmagasság
142- 154 cm szalaggal mért marmagasság
160- 175 cm övméret
17-19 cm szárkörméret
A fajta kifejlett kori méreteit 6 éves korban éri el.

Színe
Legtöbbször őzszín-pej, többé-kevésbé fakó, vagy egérszürke szőrökkel keverve. A gesztenyepej, 
de a sötétpej, a nyári fekete és a fakó is gyakori. Előfordul tarka is.

A tarka hucul kizárólag Lengyelországban található.
A jegyes egyedek továbbtenyésztése nem kívánatos a fajta homogenitásának 
megőrzése érdekében. Az egérfakó az eredeti, ősi színváltozat, de igen ritka. 
Ezzel a színnel is, meg a pejjel is együtt jár a fekete hátszíj, gyakran a lábak 
zebroid csíkozása és a vállkereszt. 

Értékmérő tulajdonságai, használhatósága
A hucul lovat mindig a feltétlen munkakészség jellemezte. E tekintetben ma is 
párját ritkítja. Eredendően inkább málhás állat és a katonaság is málhás lóként 
tenyésztette, hasznosította, kedvelte, mint biztos léptű hegyi lovat. A Kárpátokban 
szolgáló hegyi vadászok szolgálati lova volt, amely minőségében mindenféle munkát 
kellett végeznie. Húzta a hegyi ütegeket, a nagyobb termetűek hátaslovak voltak. 
Málhás hasznosítása még a II. világháború után is felmerült. Mára ez a feladata 
háttérbe szorult, de csodálatos vérmérséklete ideális szabadidő lóvá teszi. Kitűnő 
hobbiló, különösen fogatban teljesített szolgálata értékes, ami persze nem jelenti azt, 
hogy a jól belovagolt huculok ne adnának határozott lovaglási élményt lovasaiknak. 
Rendszertelen használat mellett sem túlságosan kocsis igényesek. A hucul ló edzett, ellenálló, igénytelen lófajta. A primitív fajtákra jellemzően hatékonyan 
értékesíti a takarmányt, jó hústartó. Abrak nélkül, jó minőségű szénával munka mellett 
is kifogástalan kondícióban tartható. Hosszú élettartamú, termékeny fajta.

A 25-27 éves dolgozó egyedek nem ritkák a fajtában, amelyek a mindennapi munkájuk 
mellett csikót hoznak a világra. Későn érő fajta. 
A versenysportok kivételével mindenféle használatra alkalmasak az egyedei.

Elterjedtsége, állománynagysága
Igazi őshazájából az Osztrák-Magyar Monarchia felosztását követően széjjelszóródott 
az utódállamokban. 
Magyarországon a honvédség foglalkozott tenyésztésével. Előbb Turjaremetén, 
majd Bántapusztán létesítettek hucul ménest. Ezek felszámolása után a még 
fellelelhető egyedeket Anghi Csaba – a Fővárosi Állat-és Növénykertegykori igazgatója –

összegyűjtötte, és génrezerv állományt alapított.

A leszármazott állományt a Főváros Állat-és Növénykert részbeni tulajdonaként

az Aggteleki Nemzeti Park ideális körülmények között tartja.

Az itt tenyésztett 30 kanca a magyar állomány felét teszi ki.

A többi hucul egy-két kancás tenyésztetekben van.
Jelentős állománnyal rendelkezik még Románia, Lengyelország, Szlovákia és 
Csehország. 
Nincsenek megbízható információk az Ukrajnában található hucul lovakról. Gyarapodó 
félben van Ausztriában, ahol kedvtelésből tartott, jelentős fajtává látszik fejlődni. 
Hasonló tendenciák érzékelhetők Németországban is.

Az állománynagysága Európában 2000 tenyészállatra tehető.

*Forrás:
Gazdasági Állataink – Fajtatan
Ló és szamár
2001. szerk.: dr. Mihók Sándor

	Kovács Dávid (Alsónémedi) Polan Nórival-és Polan Zafírral,...
... és a Aggteleki Nemzeti Park hucul ménesének négyesével

Ugrás az alábbi oldalakra:

póni és kisló welsh shetland sport póni fjord haflingi arab