I. Junior Pónifogathajtó Világkupa

Vecsésen

2010. 08. 25–29.

Kiemelkedő sporttörténeti eseménynek adott otthont Vecsésen a Dobrovitz Lovasfarm. Hazánk első ízben kapta meg a Junior Pónifogathajtó Világkupa rendezési jogát. A 10 nemzet 92 pónifogathajtója,10 kategóriában adta le nevezését.

Hazánkban a pónik alkalmazása a fogathajtásban, de az egyéb lovas szakágakban is igen későn kezdődött el. Az Első Magyar Pónifogathajtó Egyesület 1999-ben alakult meg Kecskeméten, és néhány év alatt kivívták tekintélyüket. Nem volt könnyű a bizonyítás,hiszen a hazai köztudatban, sőt még a lovas szakmai berkekben is a póni tekintélye, szerepe méltánytalanul mellőzött volt. Tulajdonképpen a gyerekek szórakoztatására használták, az udvar vagy a kert díszeként, mint egy kertitörpét.

Ennek tudatában kell értékelni azt az óriási fejlődést, amely az elmúlt évtized alatt képes volt olyan magasságig röpíteni a hazai pónifogathajtás nemzetközi hírnevét, tekintélyét, hogy rendezési jogot kaptunk a pónifogathajtó világkupa magyarországi megrendezésére.

Soha ne felejtsük el, hogy az elismertségig vezető rögös utat a Kurdics Mihály vezette Első Magyar Pónifogathajtó Egyesület tette meg.

Szakmai képzettségük irányítása kezdeti szakaszában pedig elévülhetetlen érdemei vannak Kiss Zoltán úrnak.

Kurdics úr soha nem volt elnöke egyesületének, de összességében és folyamatában a legtöbbet ő vállalta és végezte a célokért.

Az összetartást, a fejlődés szükségességét, az igényességet, a kultúrált megjelenést és viselkedést szem előtt tartva, megvalósítva juttatta el csapatukat arra a színvonalra, amit már nem lehetett nem észrevenni.

Majd felismerve a mérhetetlen lehetőséget kapcsolódtak be mindazok, akik biztosítani tudták, tudják azt a hátteret tehetséges gyermekeiknek, támogatottjaiknak, amit az élsport napjainkban megkövetel.

Többek között ennek kiváló példája a Hölle család, akiknek köszönhetően megvalósulhatott a várva várt siker. A család üdvöskéje Martin, mindhárom versenyszámban győzedelmeskedett Vecsésen, a világkupa fordulón. Ennek okán Váczi Ernő úr, a fogathajtók egykori szövetségi kapitánya levélben gratulált a büszke apának Hölle János úrnak.

„Martin fiad zsinórban teljesített sorozatgyőzelmei sorában a vecsési nemzetközi siker különleges mérföldkő. Az „ilyetén” megmért ifjú tehetség

különleges figyelmet, óvó gondozást, fokozatos jövőépítő terhelést igényel és érdemel!”

Remélhetőleg azoknak a tehetséges ifjú hajtóknak is lesznek felkarolóik, támogatóik, akiknek családja nem tudja biztosítani a szükséges anyagi hátteret. Nélkülözhetetlen feladat a tehetségek felszínre hozása, hiszen fogathajtó sportunk utánpótlásának, további sikereinek reménységei.

Junior pónifogathajtóink Vecsésen a különböző kategóriákban

3 arany, 3 ezüst és 3 bronzérmet harcoltak ki a rangos, népes mezőnyben.

Egyéni aranyérmes:

Hölle Martin

Osztertág Kristóf

Egyéni ezüstérmes:

ifj. Dobrovitz József

Érsek Anett

Rohr Máté

Egyéni bronzérmes:

Dobrovitz András

Tabajdi Ábel

Kovács Zsófia

Csapatversenyben:

I. Magyarország „A” csapata

II. Belgium

III. Ausztria

A kiváló eredmények eléréséhez, kiváló szakmai gárda szükséges.

Ebben a munkában voltak támaszai ifjú fogathajtóinknak Fülöpné Mátyus Zsuzsanna szövetségi kapitány és az edzők: Dobrovitz József, Juhász László, Józsa Vendel, Fülöp István.

Méltatlan volna nem megemlíteni Terenyi István nevét, aki az Első Magyar Pónifogathajtó Egyesület elnökeként igyekszik átadni több évtizedes tapasztalatát „gyermekeinek.”

A világkupához annyiban volt Körünknek is kapcsolódása,hogy több hazai hajtó lovaira Újházi Pál szíjgyártónk készített kézzel varrott szerszámot. Elismerés ez Pali barátunknak, és büszkeség egyesületünknek, hogy sorainkat ilyen kiváló kézművesek gazdagítják. Gratulálunk és kívánjuk, hogy még számtalan pónis gazda ismerje meg, és dicsérje mesterünk keze munkáját.

Az edzők, irányítók dupla feladatot vállalnak a gyermekként kezdő sportolók nevelésekor. A szülők szemléletének és elfogultságának helyes mederbe terelése jelenti a második feladatot, ami legtöbb esetben nagyobb küzdelmet és pedagógiai kihívást jelent, mint a kis-és nagykamaszok irányítása. Éppen ezért nem biztos, hogy a sporteredményeiben és szakmai tudásában elismert kiemelkedő edző a legalkalmasabb az említett összetett nevelőmunka elvállalására, végzésére. Az ifjúság nevelésében az elméleti és gyakorlati képzés fontosságával egyenrangú feladat a ló, a sport és a szakmai irányító iránti tisztelet elérése, illetve az összetartás és egymás eredményeinek, sikereinek közös öröme.

Visszatérve a pónifogathajtó világkupa vecsési helyszínére elmondható, hogy a Dobrovitz Lovasfarm minden tekintetben magasan teljesítette a verseny kategóriájának elvárásait, versenyzéshez szükséges feltételeit. A hatalmas birtokon példás rend és tisztaság uralkodott, az érkezett lovakat, versenyzőket, versenybírói testületet, technikai személyzetet, az ápolókat és a kíséretet példásan elhelyezték, ellátták. A közönséget óriási autóparkolóval, étteremsátorral, telepített mosdóval várták. Jelen volt a hajtósportot kiszolgáló több rangos szíjgyártó, kocsi készítő, és lovas felszereléseket árusító kereskedő is.

Mindezek ellenére, a díjhajtás első napján három autó állt árválkodva a közönségparkolóban, és öt a vendégparkolóban, melyből kettővel Litauszky Ferenc barátommal érkeztünk a „világeseményre”.

Így a lovas pálya körül csak a versenyzők hozzátartozói és az érdeklődő ellenfelek lézengtek. Nyilván a következő napokon nőtt a látogatók létszáma, de ahogy értesültem róla messze elmaradt az elvárhatótól. Rögtön hozzáteszem nem a pónifogathajtó verseny az egyetlen, ahol effajta érdektelenség tapasztalható.

Szomorú tények ezek, mely sok szempontból magyarázható,elemezhető. Én a számomra legfájóbbat említem.

Ez a rangos eseménysok éves, kitartó munka eredménye, a pónifogathajtásban tevékenykedők méltó sikere, szenzációja, valós értéke. Ezekre a valós értékekre azonban a népbutító, hamis szenzációhajhász, erőszakot kedvelő világunkban nincs szükség.

Egy ilyen eseményen nem szerepelnek sztárolható celebek, prostituáltak, homoszexuálisok,drogosok, nem garantálható közvetlen életveszély, nincs miért ordítani, verekedni, magyarkodni, megbotránkoztató külsővel, trágárkodással követendő bálványokat avatni, és főleg nincs milliós összegeket osztogatni.

Vagyis nem buli, képtelenség belőle média szenzációt készíteni. Ez „csak” egy világkupa, amelyre értékes emberek várnak értékeket becsülő embereket, azokat akik tudják milyen az átgondolt, rendszeres munkával elért eredmény, mi a siker és annak élménye, jövőbe mutató értéke.

A „lovazás” az a fajta halott üzlet, amibe a beleölt pénz nem tesz csodát két nap alatt, sőt kézzel foghatóan nem is kamatozik.

Nézetemmel talán egyedül maradok, de még azt is szomorú ténynek tartom, hogy erre a kiemelkedő lovas eseményre az érdeklődés és nézettség érdekében bika rodeó show-t és lakodalmas „sztárparádét” kellett műsorra tűzni, egy esti, fényáradatban úszó lovas gálaműsor helyett.

Gratulálunk a példás szervezéshez és őszinte elismerésünk pónifogathajtó juniorjaink kitűnő eredményeihez, melyért köszönet illeti edzőiket, szüleiket, támogatóikat.

Pajlócz András